|
Natalia Oreiro 1977-ben született Uruguay-ban. Ezután szinte minden lemezkiadó megkörnyékezte, végül a BMG-hez szerződött. Bemutatkozó albuma 1999-ben jelent meg Natalia Oreiro címmel, amelyet Miami-ban vettek fel. A korong igen széles zenei skálát ölel fel: vannak rajta latinos balladák, flamenco és salsa ritmusok. Az igazi ismertséget a Vad angyal sorozat hozta meg számára, melynek 250 epizódját 25-30 országban tűztek műsorra világszerte. Ez a törékeny lány hurrikánként söpört át Európán is. Milliók bálványa, külföldi látogatásai során többször csak a biztonsági emberek tudják kimenteni a rajongók gyűrűjéből. A forgatások mellett – szerencsénkre - nem hanyagolta az éneklést sem, melynek eredményeképpen idén októberben megjelent új lemeze Tu Veneno címmel. A lemezmegjelenéssel egyidőben megcsodálhattuk Natalia új imidzsét is. Kevés szabadidejében alszik, a barátaival jár szórakozni, vagyis éppúgy él, mint bármelyik más 23 éves lány. Hazánkban leginkább a Vad Angyal című sorozatban ismerhettük meg. Több ízben is járt már nálunk, legutóbbi, április 4-i koncertjére 48 óra alatt keltek el a jegyek, így több ezer rajongó maradt le egy fergeteges latin estről. Tu Veneno albumával a Latin Gramy díjra jelöltek között van. Diszkográfia: Natalia Oreiro Tuveneno Natalia Oreiro 2001 Ascións ?
Turmalia
|
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!